Eyes: TAQN (1979) / Funboy Five (1979-80) #5
Szenzáció! Ezúttal két zenekar komplett életművét lehet letölteni egyetlen kattintással, mondjuk igaz, hogy ez mindösszesen 12 darab számot (+ 2 ún. alternatív/kislemezes verzió), és félórányi játékidőt jelent. Dehát senki nem mondta, hogy én majd valami szimfóniákat fogok felpakolgatni ide, ugye.
A Los Angelesi Eyes szintis poppunkot (figyelem: nem szintipunkot! szó nincs itt semmilyen nagyvárosi, protoindusztriális/gótikus, elidegenedett izéről, egyszerűen csak vidáman visít és harsog az elektromos orgona) játszott, kb. a Dickies zenekar munkásságát idéző, de még annál is rágógumibb és karikatúraszerűbb dalokkal, meg ilyen mikiegér-énekhanggal. Gyakorlatilag nemlétező rajzfilmek főcímdalai és óvodás amfetamin-himnuszok váltják itt egymást veszett és jókedvű tempóban úgy negyed órán keresztül, és esküszöm, soha nem lehet eldönteni, hogy melyik a verze és melyik a refrén, mert mindegyik annyira fülbemászó, hogy az már talán túlzás is.
Érdekesség: itt kezdte pályafutását (szintin és basszusgitáron) Charlotte Caffey, aki később a Go-Go’s-ban keresett sok-sok pénzt.
Az óceán túloldalán, egészen pontosan Hertfordshire-ban alakult, John Peel által is futtatott Funboy Five zenekarról nagyjából ugyanezeket lehet elmondani, a végeredmény mégis tök más. Punkos gitárzúzás helyett itt inkább az idétlen, autista pattogás van kihangsúlyozva, ami jó alapot biztosít az amatőr vendéglátós stílusban nyomogatott szintikhez és a mondókákat idéző, amúgy minden számban kábé ezerszer elénekelt refrénekhez, a produkció, izé, kidolgozottsága pedig azt a klasszikus, jellegzetesen brites posztpunk-preC86 DIY-színteret juttathatja eszünkbe, amelyről remélhetőleg majd részletesebben is lesz még szó ezen a blogon. Akinek hozzám hasonlóan furcsa örömet okoz az ilyesmi, az semmiképpen ne habozzon!
Érdekesség, sőt érdekességek: A zenekar feloszlásával nagyjából egyidőben alakult a hasonló nevű, és hasonlóképpen rövid életű, bár nyilván összehasonlíthatatlanul sikeresebb Fun Boy Three, amit Lynval Golding, Neville Staple és Terry Hall csináltak a Specialsból. Na, és mit gondoltok, ki írt a zenekar bemutatkozó koncertjéről a tekintélyes Sounds magazinba? Hát a Funboy Five volt énekese, az azóta is zenei újságíróként dolgozó Mick Sinclair! Valamint, és ezt tényleg nagyon borzongató, és egyúttal szépen összeköti ezt a gondolatmenetet a két bekezdéssel korábban tárgyalt kislemezzel; szóval kivel volt Terry Hallnak rövid, de viharos (sőt, legendás) románca a nyolcvanas években? Na kivel? Így van, Jane Wiedlinnel a Go-Go’s együttesből. A kör bezárult, minden mindennel összefügg, sziasztok.
